r:világklasszikusok - Varázslatos mesefilmek - Classic

Egy olyan mese következik, amit szintén szerintem nagyon sokan ismernek a TV képernyőjéről, hasonlóan mint az eddig felelevenített meséket a blogon. Ez nem más mint a Tom és Jerry! Szintén gyerekkori emlékek kötődnek hozzá, és ma is szívesen megnézek pár részt ebből a…

Ki ne emlékezne erre a nagyszerű rajzfilmsorozatra, melynek főszereplője nem más mint egy kutya. A neve Foxi Maxi. És igazi kalandok várnak rá a sorozatban. Gyerekkoromban ez is a kedvencem volt, de ezt már felesleges is mondanom, hiszen e blogon megjelenő mesék, szinte majdnem…

Világklasszikusok: Mulan (1998)

 2010.09.21. 12:00

Következő szép mesénk az előző évezred végéből jelentkezik, egészen pontosan 1998-ból. Ez a mese a Mulan. A mese fiatalsága itt most nem lényeg. Hiszen nem az a jó mese, ami  a régiek közé tartozik. Kérem szépen az a jó mese, amelyik történetével, szépségével megfogja…

Rátérünk picit a Világklasszikusok mesefilmjeire/mesesorozataira is.  Egy nagyon-nagyon régi meséről lesz szó most, melyet szintén talán sokan láttak. Én legalábbis igen. Szintén imádtam ezt a mesefilmet, így talán beszéljünk is róla egy kicsit.A mese egy 1937-ben megjelent…

süti beállítások módosítása