Magyar mesecsodák: Mézga család (1968) - Varázslatos mesefilmek - Classic

Ki ne ismerni Aladárt és családját, na meg a híres Máris szomszédot? Gyerekként ezen a mesén is jót szórakoztam, és mi tagadás az egyik kedvencem is volt. És büszke vagyok, hogy ez is a magyar meséket gazdagítja. Most tekintsünk vissza az időben kicsit, és nézzük meg a mese múltját:

A Magyar Televízió 1968-ban mutatta be az első négy részt. A gyártás viszont, pénzhiány miatt abbamaradt. De a sorozatnak ennek még nem volt vége. Ugyanis Macskássy György , még az 1968-as cannes-i fesztiválon megismerkedett egy francia producerrel, aki pótolta az összeget, ezáltal 1969-ben elkészíthették az első évadot. Ezután a Pannónia Filmstúdió újabb anyagi gondokkal küszködött, de "máris" érkezett segítség, ugyanis Nepp József, Animációsfilm-készítők Nemzetközi Szervezetének tagja lett. Minek után számos külföldi kapcsolat született, producerekkel és forgalmazókkal, ezzel el is készülhetett a 2. évad, ami 1974-től már vetítésre is kerülhetett. Négy évvel később, 1978-ban már a 3. évad is elkészült.
Hamarosan, még talán ebben az évben várható a folytatás a 4. évaddal. A hangok viszont már nem a régiek lesznek.

A történet szerint, a 12 éves Aladár egy zseniális fiú, briliáns képességekkel. Elkészít egy olyan készüléket, mely űrutazásokra viheti őt és  családját. Ennek a révén találkozik a későbbi leszármazottjával, MZ/X-el, akitől pár holmit is kér. De ezekkel az eszközökkel a családja alig boldogul, és ezután ismét Aladáron a sor, hogy kihúzza őket a bajból. Aladár egyetlen szövetségese Blöki, a kutyája aki segédkezik kísérleteiben is. A családhoz tartozik a családfő Mézga Géza, Mézga Gézáné, és nővére Kriszta a macskájával, Maffiával. Jelentős szereplő még, a folyton ideges természetű Máris szomszéd is, ahogy a történet végén csupán emlegetett személy "Hufnágel Pisti" is, akihez Paula sajnálja, hogy mégsem ment feleségül.  Kivéve a befejező résznél, ahol már ezt mondja: "Hufnágel Pistinek ugyan 12 gazdag nagybácsija volt. De most már kezdem belátni, hogy unatkoztam volna mellette."

A Mézga családnak immáron 3. sorozata van. Egy sorozatban 13 rész található. Ezek DVD-m is megjelentek, tehát aki beszerzi az csak jól jár, egy ilyen remek mesével.:)

Érdekességként említeném meg, hogy a sorozatot vetítették: Csehországban, Olaszországban, Németországban, Bulgáriában, Szlovákiában.

A Vakáción a mézga család című sorozatban, Hufnágel Pisti meghívja Mézgáékat Ausztráliába. Azonban még itt sem láthatjuk őt, de kiderül, hogy Pisti csak meglopja őket... Ez amúgy a kedvenc évadom!

Sokaknak ajánlom, főleg gyerekeknek a megnézését.

KÖVETKEZŐ MESE A BLOGON

Lúdas Matyi (1979)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://varazslatosmesefilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr72297733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kiricsizoltan · http://comment.blog.hu/ 2010.11.17. 21:55:15

"A Magyar Televízió 1968-ban mutatta be az első négy részt. A gyártás viszont, pénzhiány miatt abbamaradt."

szia, ez az infó a wikipédiáról van és úgy ahogy van ökörség. semmi nyoma nincs annak, hogy '68-ban levetítették volna a mézgát, meg lehet nézni a korabeli újságokban. ez egy fals infó, mint annyi minden a wikin.

Ernő88 · http://varazslatosmesefilmek.blog.hu 2010.11.17. 22:03:01

@kiricsizoltan: Na igen a háttérinfókban sem lehet már bízni:) Mindenesetre köszi és természetesen utána nézek több helyeken is:)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.04.20. 14:05:18

Nekem elsőre nem tetszett a 3. évad. Én azt vártam, mint az első két sorozattól. Később rájöttem, hogy más szemüvegen át kell nézni. Úgy már jobban tetszett. :)