Világklasszikusok: Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki (1960) - Varázslatos mesefilmek - Classic

Egy újabb klasszikus amerikai rajzfilmsorozatot mutatnék be mindenkinek, ami a William Hanna és Joseph Barbera páros fejéből pattant ki. Ez a két író ismét megmutatta a világnak, hogy lehet fantasztikus rajzfilmet készíteni gyerekeknek. Le a kalappal előttük.

Subidubidú, hangzik el, és szinte már mindenki tudja, melyik rajzfilmről van szó... A rajzfilm címe: Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki, angolul The Flinstones (A Flinstones család). Tulajdonképpen ez a rajzfilm gyerekkoromban számomra nem tartozott a népszerűbbek közé, valamiért nem kedveltem úgy mint az eddig bemutatott rajzfilmeket és meséket. Viszont még anno vagy 10 éve a szomszéd lánnyal együtt leültünk a TV elé nézni, ugyanis neki még videokazettán megvolt, és emlékszem akkor egy huzamba annyi Frédi és Bénit megnéztem, hogy nem tudtuk befejezni. Egy kis múltidézés volt ez tőlem, na de elemezzük ki magát a rajzfilmet.

A rajzfilm 1960 és 1966 között készült. Ahogy a cím is utal rá, egy őskori (kőkori?) család kalandjait mutatja be. Gyakorlatilag egy olyan világban vagyunk, ahol szinte minden kőből van. Még maga a jármű is amivel Frédi rendelkezik. A két főszereplő Frédi és Béni, akik jóban-rosszban együtt vannak. Ez elmondható a feleségeikről is, Irmáról és Vilmáról, akik egymással jól megvannak, a férjeiket pedig próbálják kordában tartani. Frédiéknek egyébként van egy háziállatuk is, Dínó, aki örömében ha meglátja a hazatérő Frédit, nyomban letámadja és nyalogatni kezdi az arcát. Egyébként egyik kedvenc jeleneteim közé tartozik, amikor Dínó letámadja Frédit. Frédi is csak a hasára tud gondolni. Mindenből tripla adagot szed és degeszre eszi magát, egy kis TV nézés közben. Egyébként lusta is :) Ellentétben Bénivel, aki okosabb nála és megfontoltabb is. Frédi kőfejtéssel foglalkozik. Főnökénél, Kőkobaki úrnál mindig megpróbál kérni egy kis fizetésemelést, ami többnyire mindig sikertelenül zárul. Frédi és Béni tagjai egy zártkörű, csak férfiakat tömörítő klubnak is, melyet Ökörkörnek hívnak.
A sorozatban az állatoknak fontos szerepe van. Például az ébresztőórát egy kismadár csörgeti meg, vagy a a ruhákat a szárítókötélen is, -csipeszek helyett- madarak tartják meg. És még sok más olyan dolgot tudnék mondani, amit állatokkal oldanak meg. Ezt eléggé mulatságosnak tartottam.





Frédinek a kedvenc szórakozásai közé tartozik a tekézni és a boxmérkőzéseket megnézni.

 
A teljes sorozat egyébként igen hosszú, bőven lesz néznivalója annak, aki úgy dönt, hogy mindet megnézi. DVD-n és videokazettán egyaránt beszerezhető, talán videokazettán kicsit nehezebb már, de egyáltalán nem lehetetlen.

Ajánlom mindenkinek!

 

FRÉDI ÉS BÉNI ÉRDEKESSÉGEK

-A rajzfilmek magyar szövegét Romhányi József írta, és az eredetivel szemben, ő végig rímekkel és nyelvi játékokkal tűzdelt szöveggel festi alá a képsorokat.

-A rímekbe szedett szövegek a magyar beszélt kúltúra részeivé váltak.

-Egyes híresztelések szerint Romhányi József fordításai annyira jól sikerültek, hogy emiatt az amerikai változatot újraszerkesztették.

-Frédiéknek egy kislányuk van, Enikő, Béniéknek pedig egy kisfiú, Benő, aki ha jól emlékszem szeret törni-zúzni a bunkósbotjával, és igen erős.

KÖVETKEZŐ MESE A BLOGON

Kukori és Kotkoda (1971)

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://varazslatosmesefilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr592435861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

suzildi (törölt) 2010.11.10. 14:27:56

Ma a rajzfilmek napja van, úgylátszik... :)
A Frédit és a Bénit is szerettem nézni! "Vilmaaaa..."

scpeti79 · http://scpeti.x3.hu/ 2010.11.14. 22:21:24

Üdv Kolléga!
Az érdekességek között a szinkronnal kapcsolatos olyannyira igaz, hogy anyukám mesélte, hogy egyszer hazalátogatott valami messziföldön élő hazánkfia, és ő mondta, hogy agyondícsérték a magyar szinkront. Azt persze már nem tudom, hogy újraszerkesztették volna az aláfestést.

Je m'appelle Théo · http://www.theosblog.blog.hu 2010.11.18. 20:34:25

@suzildi: ez a mondat szerintem a legtöbb embernek megmaradt "Vilmaaa"....meg a "subidubidúú" :D

Ada a Völgyből 2011.04.09. 11:06:08

Most is adják, de össze vissza, ráadásul 2 féle változat van,az elsőben még nagyon idétlenek az alakok, a második amit mindenki ismer.
Nekem megvan vhs-en Enikő és Benő esküvője is, 1997ben kaptam és az is van ilyen jó:) Ha nem jobb:D
süti beállítások módosítása